Aromó útvesztője

Hűha! Aromo, a fékezhetetlen agyvelejű nyúl már órák óta csak toporgott. Elindult jobbra, aztán visszalépett..., majd balra..., s onnan is visszalépett..., aztán megfordult..., aztán kezdte az egészet előről.

- Most van, vagy nincs?- dünnyögte magában; - S ha van, akkor hol? És miért? És milyen is tulajdonképpen az a szabadság?

Ahogy így tétovázott erre-arra meg oda-vissza, egyszer csak azt vette észre, hogy a régen jól ismert fák idegennek tűnnek, és ő, aki biztos volt benne, hogy a Négyszögletű Kerek Erdő minden zegzugát ismeri, azon találta magát, hogy útvesztőbe keveredett.
Egyszerre egy tisztásra ért, ahonnan háromfelé vitt út, mindegyik kezdetén tábla. Az elsőn ez állott: „Te vagy a legokosabb, a legtökéletesebb, gyere erre!"

- Ez lesz az! - gondolta ujjongva Aromo, és elindult.

- Remek egy hely ez!- mondta magában és közben szélesen vigyorgott. Akárhova nézett ugyanis, mindenütt oklevelek, újságcikkek, fényképek hirdették Aromo ügyességét, sikereit és nagy eszét. Az egyik fán ez állt:„Remek példány!", a másikon meg ez: „Igazi szakértő!", egy harmadik törzsére ez volt kifüggesztve:„Hihetetlen tehetség!", és a következőn ez: „LÁNGÉSZ". Aromo igen elégedett volt, hogy végre megfelelően értékelik. Igen ám, de minél tovább sétált, annál kevésbé tudott megörülni egy újabb éremnek, kitüntetésnek, magasztaló szónak, és mivel a képeken is mindig csak saját magát látta, egyre szomorúbb lett. Ahogy ment, mendegélt, rájött, hogy nagyon egyedül van, és az elején oly nagyszerűnek tűnő út bizony zsákutca.

Mikor nagy nehezen visszakecmergett a tisztásra, már nagyon rosszkedvű és fáradt volt. Megnézte a második útjelzőt: „Te semmire sem vagy jó, ez a te utad!"- hirdette a felirat.

- Nekem már mindegy - gondolta, és rálépett az ösvényre.

A fákon itt is táblákat látott: „Túl nagy a füled", „Azt mondják rólad, hogy nagyon ügyetlen vagy" „Bepisiltél az oviban", „Egyszer elfelejtettél házi feladatot írni!- Micsoda szégyen! "...

- Ez is zsákutca lesz- jött rá szomorúan és lekonyult füleivel az ösvényt söpörve visszabandukolt a tisztásra.

- Milyen lehet ezután a harmadik út? - morfondírozott kedvetlenül, és igen meglepődött, amikor a harmadik táblán egy tükröt, s benne az ő kíváncsi tekintetét látta meg.

- Ilyen lennék! - csodálkozott el Aromo. Legutóbb a kis tó tükrében egy jól sikerült csukafejes után nézegette magát, de akkor sokkal gyönyörűbbnek tűnt!

- Más út nincs. Erre kell menni! - bátorította magát, és elindult az ismeretlen ösvényen.

Kis idő múlva egy újabb elágazáshoz ért. A bal oldali táblán ez állt:
„Rendkívüli nyeremény!"; meg ez: „Ingyenes!"

A jobb oldali ösvény felé pedig a következő nyíl mutatott: „Ágas-bogas ösvény"

- Ingyenes nyeremény... Hm... Ez bizony jól hangzik! - gondolta, és elindult, hogy utánajárjon a dolognak.

Az első kanyarnál egy hirdetőoszlop plakátján a következő állt:

„Ön nagyon jól döntött, hogy erre jött, mert az út végén 10 kg sárgarépát kap ingyen!"
Aromo megszaporázta lépteit, ezért csak futólag olvasta el a következő hirdetést:

„Kitartását jutalmazzuk! Sárgarépanyereményét megduplázzuk!"
Aromo úgy gondolta, hogy végre jól választott. Azután meglátta a következő óriásplakátot:

„Speciális jutalom nyulaknak! Ha folytatja útját, akkor 100 kg első osztályú sárgarépát vehet át teljesen ingyen tőlünk!"

Ennyi répát Aromo még sohasem látott egyben, s bár a káposztát jobban szerette, mégsem tudott ellenállni egy ilyen remek ajánlatnak, úgyhogy felvette a nyúlcipőt.

- Sohasem lesz többé gondom répára! - lihegte, amikor megérkezett az út végére.

„A rendkívüli sárgarépa nyereményre kérjük itt várakozzon!"

És Aromo várt..., várakozott..., ácsingózott..., malmozott..., de nem történt semmi. Lassan rá kellett jönnie, hogy hiába várt, várakozott, ácsingózott, malmozott, mert őt itt valószínűleg alaposan becsapták.

- Legjobb lesz visszafordulni - gondolta magában.

- Még jó, hogy nem látott senki - morogta, - ilyen átlátszó trükknek bedőlni!- És visszaérve a tisztáshoz elindult az ágas-bogas ösvényen.

A következő útelágazásnál is talált egy táblát:

„Könnyen, gyorsan nagy tudásra tehet szert, ha balra megy; az élet iskoláját járhatja, ha jobbra!"

Aromo ismét engedett a csábításnak és elindult balra. A fákra érdekes információkat függesztettek, amelyeket valóban gyerekjáték volt megjegyezni: „A városban száz utca van." „A városban összesen 1000 ház van, utcánként átlagosan 10." „A városban tíz házból kilencben található telefonkészülék, összesen tehát 900 darab."

- Száz, ezer, kilencszáz, ez tényleg nagyon könnyen megjegyezhető, és milyen hasznos tudás! - bólogatott, de igencsak elcsodálkozott, amikor egy kanyar után egy telefonkönyvet talált, fölötte táblát: „Kérjük, jegyezze meg jól az előfizetők nevét, címét és telefonszámát!"

- Mégis minek tanuljam meg ezeket, amikor nálunk a Négyszögletű Kerek Erdőben senkinek sincs telefonkészüléke?! - villant az eszébe, és ezen bosszankodva ismét visszafordult.
Az ösvény hosszan kanyargott, Aromo kezdett elfáradni nemcsak a sok sétától, de a sok gondolkodástól is. Ekkor egy újabb elágazáshoz érkezett. Itt közlekedési táblák jelölték a lehetőségeket. Az egyiken ez volt: „zsákutca", a másikon meg ez: „egyirányú út".

- Na most már aztán nem csaptok be! - vigyorodott el Aromo, és magabiztosan elindult a zsákutca felé.

Legnagyobb meglepetésére azonban az út valóban zsákutca volt!

- Hm, a feliratok ezek szerint nem akarnak mindig félrevezetni?! - gondolta, visszament és rátért az egyirányú útra.

„Gyorsforgalmi út jobbra. Belépés csak egyedül!"- állt a következő útjába eső táblán, míg a másik felirat a „lassú ösvény"-t hirdette.

- Úgy látom, csak magamra számíthatok, úgyhogy megyek is jobbra! - gondolta Aromo, és elindult.

„Jó, hogy nem zavar meg senki!" „Nem kell várnod senkire, gyorsabban haladhatsz!" „Nem ügyetlenkedik senki körülötted" - hirdették a feliratok. És láss csodát: hamarosan fel is tűnt a jól ismert tisztás, ahol barátaival máskor idejük nagy részét töltik! Igen ám, de olyan áthatolhatatlan bozót választotta el tőle, amin egyedül semmiféleképpen nem tudott átmászni.

- Hiába minden, mégsem lehet itt átjutni - jelentette ki Aromo, és megkereste a lassú ösvényt.

Itt érte a legnagyobb meglepetés. Ugyanis a fákon kis levélkéket talált:

„Aromo! Várunk vissza! Barátod, Ló Szerafin”

„Örülünk, hogy nem esett semmi bajod! Baráti üdvözlettel Bruckner Szigfrid”

„Kedves Aromo! Siess kérlek haza, nehogy elhervadjon a neked szedett virágcsokor! (szív) Vacskamati”

„Dömdödöm! Dömdödömdödöm! Dömdödöm”

„Aromo! Hiányoztál, úgyhogy most már ne sokat teketóriázz, hanem szedd a lábad! Mikkamakka"

Aromo futni kezdett, s közben azt gondolta: „úgy néz ki, hogy mégiscsak fontos vagyok valakiknek! Ez nagyon jól esik! Azok, akik csodálatos répa nyereményt kínáltak, vagy könnyen megszerezhető tudással kecsegtettek cserbenhagytak és az egyszemélyes gyorsforgalmi úton nem tudtam egyedül átvergődni. Csak a józan eszemre hallgathatok. És vannak barátaim, akik segítenek!"

Mire ezeket mind végiggondolta már meg is érkezett a jól ismert tisztásra. A tisztás oldalában nagy táblán ez állt: „Köszöntünk a szabad nyulak hazájában!”