Megtanultunk egymásra figyelni...

Kelt: 2012/01/23 16:18
Szerző: Szelei Anikó

Körzeti Ifjúsági Találkozót tartottunk Sándorfalván január 21-én.
A nap témája a figyelem volt. Figyelni önmagunkra, másokra és legfőképpen Istenre.
Ezen a településen először rendeztünk ilyen jellegű programot. Körülbelül ötven fiatal (13-18 éves)jött össze a helyi, új építésű Pallavicini Sándorról elnevezett általános iskolában. A napot Sándorfalva polgármestere, Kakas Béla nyitotta meg, majd programunk vidám néptánccal kezdődött, melyet egy helyi tánctanár vezetett. A tágas aulában mindenki kedvére rophatta a moldvai táncokat. Elfáradva a kimerítő mulatság után, a helyi segítőknek köszönhetően finom szendvicsek, pogácsa és tea várt bennünket.
A délután folyamán olyan játékokban vehettek részt a fiatalok, melyekben kipróbálhatták mennyire tudnak együttműködni egymással, segítséget tudnak-e kérni vagy adni, tudnak-e közösen helyzeteket megoldani, illetve mennyire működik közöttük a bizalom. A kiscsoportokban szentírási részekről beszélgettek, melyekben Isten különböző megnyilvánulási formáit keresték. Hogy semmi se kerülje el a figyelmüket, a kézműves foglalkozáson színes naptárt készíthettek, melyet mindenki saját kedve szerint díszíthetett. A napot szentmise zárta, melyet Pálfai Zoltán atya, az egyházmegye ifjúsági referense mutatott be Forgó Miklós és Antal Imre atyákkal együtt. A szatymazi énekkarnak külön köszönetet mondunk, hiszen zenei szolgálatukkal még színesebbé tették ezt a napot.

További képek:

nincs hozzászólás

Új hozzászólás

A mező tartalma nem nyilvános.
  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • Engedélyezett HTML jelölők: <a> <em> <strong> <cite> <code> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <h2> <h3> <dd>
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.

További információ a formázási lehetőségekről

A képen látható karaktereket kell begépelni. (ellenőrzés hang használatával)
A képen látható karaktereket kell megadni. Ha olvashatatlan, akkor egy üres beküldéssel lehet új képet kérni. Nem érzékeny a kis- és nagybetűkre.