Mórahalmon "a felebaráti szeretet szentje"

Kelt: 2011/11/22 17:57
Szerző: Szelei Anikó

"Adni és elfogadni" ez volt a témája Mórahalmon a Körzeti Ifjúsági Találkozónak melyen kb. 70 fiatal vett részt. November 19-én, szombaton a helyi iskolában gyűltünk össze ebéd után. A résztvevők Domaszékről, Zákányszékről, Röszkéről, Ásotthalomról és persze a vendéglátók Mórahalomról érkeztek. Kicsit félénken indult a program, hiszen ilyen találkozóra eddig még nem volt példa. A nap témája aznapi szentünk ünnepéhez, Szent Erzsébethez kapcsolódott. A program elején településenként bemutatkoztak a fiatalok. Vidám vetítéseken keresztül mutatta be mindenki honnan érkezett, helyben milyen programjaik és közösségeik vannak. Az ismerkedés játékkal folytatódott. A játékot követően a helyiek jóvoltából várt bennünket a friss zöldségekkel tálalt zsíros kenyér és tea. Persze nemcsak a testünk táplálása a fontos. A Szent Erzsébet életét bemutató vetítés után kis csoportokban beszélgettünk az Árpádházi Szent erényeiről, a hozzá fűződő legendákról, csodákról. Megpróbáltuk Erzsébet jó tulajdonságait összeszedni, mint például: az önzetlenség, szerénység, nagylelkűség, alázatosság, engedelmesség, együttérző szeretet, kitartás, erős hit és még sorolhatnánk, hogy mennyi erényét tudtuk felsorolni. A beszélgetések végén egyénenként elgondolkodtunk, hogy ezek közül mire szeretnénk a saját életünkben törekedni, majd megerősítésképpen fel is írtuk egy papírrózsára gondolatainkat.
A nap végén egy közös Taizei imaórán vettünk részt a domaszéki fiatalok jóvoltából, akik színvonalas zenével tették szebbé az imát! Természetesen nem távoztunk üres kézzel, hiszen a csoportfoglalkozások után szalmából csillagokat készítettünk Böginé Vera néni, domaszéki hitoktató segítségével. Kicsit fáradtan, de vidáman és élményekkel tele a szívünkben mentünk haza. Ezután talán máskor is eszünkbe jut majd, hogy nemcsak adni fontos, de legalább annyira fontos a másoktól elfogadni is.

További képek:

nincs hozzászólás

Új hozzászólás

A mező tartalma nem nyilvános.
  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • Engedélyezett HTML jelölők: <a> <em> <strong> <cite> <code> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <h2> <h3> <dd>
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.

További információ a formázási lehetőségekről

A képen látható karaktereket kell begépelni. (ellenőrzés hang használatával)
A képen látható karaktereket kell megadni. Ha olvashatatlan, akkor egy üres beküldéssel lehet új képet kérni. Nem érzékeny a kis- és nagybetűkre.